A -1. nap munkával, sok munkával és nagyon kevés pihenéssel telt. Így kissé megkésve, olyan hajnali 3 körül indultunk neki a kb 1500km-es útnak. Idei (rossz) döntésem alapján nem az olaszok felől közelítettünk, hanem Ausztria-Németország-Svájc útvonalat néztem ki a kedvenc francia síterep megközelítésére.
Bécsig semmi extra, csak a szokásos szembeszél, ami egy síbox-os autónak nem kedvez túlságosan fogyasztás szempontból. Így aztán egy kis havazós St-Pölten-i szakasz után idő előtt kellett Salzburgnál benzinkutat keresni. Aztán át a németekhez, ahol München és környéke nem kis dugóval fogadott. Majd a svájci átlépés előtt egy félig lezárt osztrák alagút miatt újabb félórás csúszás.
Svájc jó ideig eseménytelennek tűnt, ám ez Bern előtt hatalmasat változott. Hatalmas dugók, cammogás az autópályán és a mellette vezető kisutakon. Ennek következtében már bőven sötétben értünk a Genfi-tóhoz, majd a francia határhoz. Innen ráadásul egy igen kis szakaszt leszámítva nem is autópályán vezetett az út Alberville-ig, hanem egy (utólag megtudtuk) gyönyörű kis tengerszem partján. Szerencsére a faluhoz vezető mintegy 30km-es út hó és izgalom nélküli volt már. A faluban hamar megtaláltuk a szállást (micsoda előny, ha az ember harmadszor megy már ugyanarra a síterepre), gyors kipakolás és mivel már túl késő volt, az autó elhelyezését hagytuk reggelre.
Vasárnap friss hóra és kiadós havazásra ébredtünk. Gyors öltözés, majd a kocsi elhelyezése a nyitott parkolóban, onnan visszabuszozás az irodához, intézni a bejelentkezést, majd síbérletvásárlás és irány a pálya. Síléccel.
Sajnálatosan a friss hóval együtt jár, hogy a látási viszonyok erősen korlátozottak, valamint, hogy a szomszédos völgyekből is idejön mindenki a friss hó szagára. Az utóbbi tömeget jelent, főleg a kék pályákon, az előbbi viszont veszélyes. Ha nem lát valaki, azt 2 módon kompenzálja: beszariság (kevésbé veszélyes, de kiszámíthatatlan a mozgása), vagy az őrült, bátornak tűnő száguldás. És amikor ez a 2 találkozik, abból komoly sérülések lehetnek.
Így az első napot próbáltam túlélni, lehetőleg a tömegtől mentesebb pályákon, de mivel a felhő az egész hegyet megette, nem sok esély volt erre.
Másnap reggel ismét havazás, ezúttal free snowboard a soros. A körülmények nem sokat változnak, a tömeg még nagyobb, híre ment a másik 3 völgyben a havazásnak (hazafelé kiderült, hogy a többi völgyet messze elkerülte a csapadék). Meglestem (messziről) a snowparkot, de mivel az is ködbe veszett, inkább kihagytam. Maradt az ugrálás a pályákra.
Így aztán a 3dik napon megelégelve a faluban uralkodó tömeget, az egyik legmagasabbra menő felvonóhoz kígyóztam és láss csodát: a hegy teteje ki-kibukkant a ködből! És ekkor fantasztikus szűzhavas mezőket találtam, amelyek meghódításra vártak. Még a csúcspályát is bevállaltam, ami pedig egy full jeges, buckás, fekete pályával indult. Ám a közepétől érintetlen domboldalakra lehetett kicsúszni, ami mindenért kárpótolt! Sajnos azonban a pálya alsóbb szakasza továbbra is felhőbe burkolózott.
Ám a 4dik nap kárpótolt mindenért. Előző este még egy kis havazás, majd reggelre szikrázó napsütés! Irány a csúcs, kamera a sisakon, hogy amíg még lehet, újabb íveket húzhassak a szűzhóba. Fantasztikus nap kerekedett, még igazi off-piste csúszás is volt egy félig le is zárt gerincről. De az élmény leírhatatlan!
Este még egy kis séta a faluban, a naplemente előtt.
Aztán másnap megint havazás, de szerencsére dél körül elkezdett tisztulni és nagyon kellemes, szűzhavas, ugrálós délután lett végül.
Az utolsó napra síléccel indultam, de 2 csúszás után inkább alpinboard került a lábra. Miért? Ismét jó látási viszonyok voltak és ha már elvittem a deszkát+cipőt, legalább egy kicsit akartam ezzel is menni, 1 éve ugyanitt volt a lábamon utoljára. Hááát, izgalmas pár perc volt a kezdés, de aztán egészen sikerült belemelegedni, még pár apró ugrás is ment vele. Meg persze hihetetlen izomláz, hiszen egész más mozgás, mint free lapon.
Innen már csak a kellemetlen csomagolás, az autó megnyugtató beindítása maradt hátra és aztán szombat reggel indulás haza. Sajnos a kezdeti rossz döntésemet folytatva, ismét Svájcon át. Bár az út a gyönyörű Lac d'Annecy partján vezetett, amit idefelé nem nagyon láttam, mégis jókora csúszással értünk át Milkaföldre, ahol még egy tétova próbálkozás erejéig becsúszott Genf autós városnézése is. Majd a már-már szokásos felháborító dugók Bern utánig s még utána is néhányszor. Már bőven sötét, mire a Bodeni-tó mellett ismét Németország fogad, ahol még néha esik is valami. Persze egész Svájc tavaszias idővel "örvendeztet", ám a határhoz közel minden frissen fehér. És ahogy közeledett Salzburg, az út mellett is egyre több helyen fehérlett minden háztető. Aztán szerencsére a sógoréknál száraz autópálya, semmi csapadék, stabil 140es tempó, közben egy kávé, friss pizza és paradicsomleves este 11 körül Linz-nél, Bécs unalmas elkerülőútja, majd a határ, hazafelé kényelmes tempomatos út, leszámítva a bunkó kamiont, aki majdnem felkent a belső szalagkorlátra. Na onnantól kezdve minden előzés előtt többször felvillantott reflektor. És éjjel 3körüli érkezés.
Konklúzió:
-Val Thorens még mindig egyike a legjobb helyeknek. Hihetetlenül hóbiztos, bár ez a ködös idő idén is kihagyatott néhány pályát. Ez volt a 3dik, hogy itt jártam, most egy darabig kimarad;
-A februári főszezon továbbra sem lesz a kedvencem, iszonyú tömeg, nagyon sok gyerekkel, kígyózó oktató csoportokkal, telített parkolóházakkal, rettenetesen magas apartmanárakkal;
-Svájc a jövőben kerülendő messzire, mégha olcsóbb is így az utazás, de ez a szörnyű, közel 4órás többlet megéri a kicsit húzósabb autópályadíjakat;
-ettől még Genf gyönyörű (és a csokijaik, óráik is zseniálisak, csak most 1 hónapig bojkotálom). És Annecy is, ahol 2018-ban téli olimpia lesz. A tó maga nem is nagyon önthető szavakba, azt látni kell (sajnos nem volt lehetőség fotózásra, akkor még most is úton lennék);
-a januári freestyle camp megérte az árát, simán bevállalok olyan bukkanókat, ugratókat a pályán, amiktől régebben rettentően féltem;
-vennem kell egy új sisakot, mert a mostani bélése szinte megszűnt létezni. Meg talán lassan majd egy új deszka+kötés is időszerű lehet. Fura módon, itthon majdnem 50-100€-val olcsóbbak ezek a kombók, mint kint a pályánál.
Mostmár lassan jöhet a tavasz, meg a meleg idő is...