Sajnos a tervem, az eltökéltségem kevés volt. Hiába életem szerelme, sajnos lepattantam róla, mint labda a betonfalról.
Azt hiszem, itt az ideje akkor beteljesíteni a kívánságát és elengedni végleg.
Az új év nem új reményeket, hanem csak egy újabb csalódást és újabb mélypontot hozott az életembe. Hurrá.
Az év még aránylag jól indult, de a folytatása a mai napig szinte egy rémálom lett számomra.
És újra úgy kerültem lapátra, hogy nem tudom miért, nincsenek okok, nincsenek válaszok a kérdéseimre, nincsenek ellentétek, de mégsem tudom, hogy miért történik az, ami.
Nehéz lesz talpraállni, azt már most érzem, pedig még vár rám legalább egy telefon vele, meg egy kényszerű találkozás is. És majd pár hét múlva egy újabb kényszer telefon, mert van egy közös ügyünk, aminek a megoldását nem vagyok hajlandó most forszírozni, mert a végén egy ajándék visszaadási lavinát indíthat el, azt pedig végképp nem szeretném.
Majd szépen, lassan lezárom és próbálok előre, felfelé tekinteni. Szerencsére vannak barátok, jóakarók és kezd éledni a tavasz is, végre nem csak a sötét, komor napok várnak rám.
Lassan majd visszatér minden a régi kerékvágásba... Talán...
