Az elmúlt 2 nap mélyen megérintett. Döbbenetes ellentétek, mély benyomások, belső meghasonlás, értékválság.
45 éves leszek nemsokára. És ma estére rá kellett jönnöm: nem vagyok boldog!
Az előzmények: hetek óta szinte senkinek sem hiányzom. Hétvégén pláne. Sem virtuálisan, sem a valóságban.
Így aztán az elmúlt 2 estét igaz emberek, igaz történeteivel töltöttem, a Banff fesztivál vetítésein. Csupa olyan emberi történetek, ahol valaki valóra váltotta az álmát, az álmait. Aki kilépett a társadalmi komfortzónából, tágította a határokat, új utakat keresett. És talált.
És boldog volt. Mert azzá tette magát.
Nem adta fel, nem stresszelt, nem akart megfelelni másoknak, nem felhalmozott, hanem élt. Megélte a napot, a sötétet, a félelmet, az izgalmat, a hideget, a mélységet, eljutott oda, megtett olyan dolgokat, amikről én már csak álmodozhatok. Amiktől Ők boldogok lettek.
Tudom, most sokan felhördülnek, hogy mit morgok itt, hiszen minden jó megadatott és megadatik nekem is, jó munkám van, megtehetek sokmindent, amit mások nem, élem az életem, mi okom boldogtalannak lenni.
Meghogy már ideje lenne lenyugodnom, hiszen a hozzám hasonló korúak már inkább csak otthon, sört vedelve bámulják a tv-t és nem olyanokon törik a fejüket, amiket én jobb pillanataimban akár hetente átélek.
Igen, de úgy tűnik mégsem jó időben születtem.
Jó vagyok a szakmámban, elismernek, de mégsem lettem nagynevű vágó, aki nagyjátékfilmek stáblistáin szerepelhet. Nem mondom, hogy nem is leszek, de azért ez jelenleg nem túl valószinű.
A magánéletem inkább magány-élet. Voltam nős, voltak hosszú és rövid kapcsolataim, de az utóbbi pár évben ez a terület sem éppen sikersztori. Nincs gyermekem sem, néha azt gondolom, már nem is lesz. Vagy mégis. De legalább ez még nem lefutott téma. Lakásom sincs. Ahogy nézem, egy darabig nem is lesz, mondjuk pont leszarom, amíg jobbat tudok bérelni, mint amit meg tudnék venni. De költözni is kéne, kinőttem a mostanit.
Nem lettem jó windszörfös, sőt, már nem is szörfözöm. Pedig imádtam és imádom most is.
Bár síelőként nyertem versenyt is, nem vagyok profi síző sem, oktatni talán tudnék, de ahhoz kéne papír és fel kéne adni a mostani életemet, beszélni kéne hozzá 2-3 nyelvet és akkor akár váltanék is.
A snowboard nagy szerelem, de túl későn kezdtem, már sosem lesz belőlem az ugratók réme, a korlátok királya. Elpötyögök még, ha a térdem is bírja majd, de sajna ez a vonat is elment. Mint ahogy nyilván wakeboardban is. Nyilván meg fogok még tanulni 1-2-3 trükköt, de sosem fogok csoda dolgokat művelni.
Bármennyire is vonzanak a hegyek, sosem leszek hegymászó. Kicsit elkolbászolok még itt-ott, megpróbálkozom még 1-2 dologgal a sziklákon, de jelenleg kicsi az esélye, hogy feljussak mondjuk a Mont Blanc-ra. Ahhoz sokkal jobb erőnlét kéne, mondjuk azon még lehet csiszolni.
Szeretek motorozni. Igaz, de az utóbbi pár évben 1 tizedet sem gyorsultam a ringen. És nem fogok mindent ennek alárendelni, hogy mindenáron bejussak 2:00 környékére. Viszont szeretnék elmenni a Himalájába motorozni. Az nagyon tetszene.
Nos, úgy látszik, hogy sem a téli, sem a nyári hobbijaimban nem fogok már semmi maradandót letenni az asztalra. Akkor mi van még?
Ott a fotózás. Szintén későn kezdtem, mondjuk ez legalább nem korfüggő és állítólag nem is vagyok tehetségtelen. A fotós barátom/mentorom szerint sem, főleg city/urban fotózásban, meg az extrémsportok terén. Sok barátot, ismerőst szereztem ezen keresztül, közelebb kerültem egy extrémsportos körhöz, de sajnos még nem eléggé közel. Ezen talán érdemes lenne dolgozni, de mit érhetek el vele? Maximum lehozza 1-2 képem valamelyik hazai magazin. Akkor már inkább ráfekszem a másik vonalra, szeretnék egy saját kiállítást. Amivel végre nyomot hagyhatnék magamról.
Azt hiszem ideje lesz elkezdenem a bakancslistámat.
Mert mit ér az életünk álmok nélkül és mit érnek az álmaink, ha nem teszünk értük?
Hát lassan elkezdődik az életem hátralévő része. Az, amelyikben végre boldog akarok lenni. Amelyikben tenni fogok azért, hogy az álmaimat boldogságra váltsam.
Februárban, az óceán partján voltak percek, mikor végtelen nyugalom közepette talán boldognak éreztem magam. Azt csináltam, ami örömet okozott, mégha csak rövid időre is. De legalább már tudom, hogy kb mit kell keresnem.
