Ismét lezárult valami. Ami szinte el sem kezdődött. Hiába, ezekben jó vagyok.
Nem mondom, hogy tudom az okokat, de valahogy a kezdeti lendület hamar visszaesett, aztán szinte közelített a nullához. Így szépen lassan olyan távolságba kerültünk, hogy már képtelenség lett volna újra közeledni. Meg elértünk arra a pontra, hogy mindkettőnknek el is ment a kedve az egésztől. Én várakozó állásponton voltam, vártam, hogy mi a fene van most, Ő meg előre menekült, de nem felém, hanem más/mások felé. Így aztán egy fotó kapcsán nem túl kedves levelezésbe kezdtünk, aminek a vége egy komoly sárdobálás lett.
De végül győzött a józan ész és minden jót kívántunk egymásnak. Szerencsére (?) annyira kevés volt, ami köztünk volt, hogy még igazán megkedvelni sem tudtam, így kevésbé zavar a szakítás, nem lettem mélyen depressziós. Csak a hangulatom most kicsit lent van, ennyi az egész.
Persze, innentől kezdve nem mondanám, hogy különösebben kíváncsi vagyok bármire is, ami vele kapcsolatos, szerencsére nem sok átfedés van az életünkben.
És ugye ebből következően most újra teljesen szabad, szingli állapotba kerültem. Nem mondom, hogy kifejezetten erre vágytam, de már hozzászoktam az egyedülléthez, ezen kár siránkozni.
A nagyobbik baj, hogy most kicsit el kell gondolkodnom. Kaptam pár olyan kritikai észrevételt, amikkel egyelőre nem tudok mit kezdeni. Nem tudom, hogy ezek valóban az én hibáim, vagy inkább csak mentőövként használt álindokok, amivel megpróbálta belém táplálni, hogy tulajdonképpen én vagyok képtelen normális kapcsolatra. Sok dolog történt, amire én azt gondoltam, hogy felnőtt emberek között ez nem úgy működik, mint a tizenévesek között. Ehhez képest, pont ezek lettek a szememre hányva. Most vagy túl kényelmes vagyok, vagy túl idealista.
Az eddigi kudarcaimból azt kellett levonnom tapasztalatként, hogy a nők nem nagyon kedvelik, ha minden szempontból igyekeznek a kedvükre tenni, vagy ha a pasi állandóan a nyakukon lóg. Ehhez képest, itt most pont ezek hiánya jelentkezett hibaként, bár megjegyzem, a kapcsolatfelvétel mindvégig túlságosan egyirányú volt, általában én kerestem, Ő magától szinte sosem. Igaz, annyit valóban hibáztam (ezt nem sikerült megtanulnom az eddigi kudarcokból), hogy nem sms/chat/stb módon kell keresni a másikat, hiába is lóg 0-24-ben a chaten, fel kell hívni legalább 2naponta (megjegyzem, amikor telefonon kerestem, igen röviden lerázott).
Amúgy ez az eset is csak erősíti a "kihaltak a normális 30as nők" elméletemet...