Instagram

látták:

2015. november 12., csütörtök

belenyúltam

Na nem a 220-ba... :)

Találtam valakit, akivel már néhány hete boldognak érzem magam. Fura. Nagyon.

Az egész még valamikor a nyár közepén indult, de akkor (biztos nem jól álltak a csillagjaink) valahogy nem lett semmi az egészből. Pár levélváltás, nekem közbejött egy motorostúra és végül nem sikerült találkoznunk. Picit bántott is a dolog, de hagytam elmenni.

Aztán egy szinte véletlen kapcsán szeptember közepén ismét elkezdődött valami. Pár levélváltás, majd első randi megbeszélés.
És majdnem életem legnagyobb bakija.
Randi ekkor és ekkor a MOM-ban. 
Én rákészülök, elindulok és a jelzett időpontban várok. A Mammut előtt. És nem értem, hogy miért nem találom a megadott bank fiókját a bejáratnál. 
Gyorsan ránézek a levelezésre: BASSZAMEG, a MOM-ba kéne lennem. Teljes Moszkva tér felbontás, szerda este, én gyalog, mert a Mammuthoz közel lakom, sehol egy taxi, azt se tudom melyik villamos megy arra és az is éppen honnan...
Gyors sms, sorry, késni fogok...
Ég a pofámról a bőr, szinte futva elindulok, hátha elkapok egy taxit, de csak a negyedik hajlandó elvinni, az is már a Délitől. 
Na odaérek kissé leizzadva, kapkodva a levegőt, berontok a plázába és szinte belefutok. 
Próbálok bocsánatot kérni, látszólag fogadja is, de elindulunk kifelé, ötletem sincs, hogy hova megyünk, vagy hova menjünk, kell pár másodperc, hogy feltápászkodjak lelkileg a padlóról és értelmes gondolatokkal teljen meg a fejem. 
Beülünk ott helyben egy étterem sarkába, teát rendelünk, én kezdek megnyugodni. 
Persze még így is a szőnyeg alatt az önbecsülésem.
Beszélgetünk, majd újabb tea, közben picit jobban meg is figyelhetem, tetszik. Kívül és amit mutat magából belülről, az is.
Aztán el kell mennie, mert kezd későre járni, neki gyerek, stb...
Elkísérem a kocsijáig, majd elindulok gyalog haza. Van idő gondolkodni, hogy mekkora f@sz voltam, már így az elején.
De aztán otthonról még egy üzenetváltás, jól érezte magát, vagyis találkozunk még.

Aztán 2 nap múlva újabb randi, majd 2nappal később már naplementét néztünk a Balatonon.

És azóta úgy érzem, mint aki mégiscsak a 220-ba nyúlt. :)