Van egy pohár, félig vízzel. Nekem ez a pohár 2.5 hónapja félig tele volt.
Sokan ugyanezt a poharat félig üresnek látták, de valahogy nekem inkább tűnt félig telinek.
És úgy tűnik, jól láttam, mert ez a pohár elkezdett töltődni. :)
Életem legjobb döntése volt, hogy a szívemre és nem az eszemre, meg a poharat félig üresnek látó barátaim tanácsaira hallgattam. Tudom, hogy Ők is nekem akartak jót, nekem szerettek volna segíteni és továbbra is adok a szavukra, véleményükre.
De a mostani állapot ismeretében azt mondom, életem legnagyobb baklövése lett volna, ha továbblépek ezen az érzésen.
Van egy ember, akivel maradéktalanul boldognak éreztem és érzem magam újra. Az már csak hab a tortán, hogy mellette van egy kisember, akivel szintén hatalmas boldogság számomra együtt tölteni időt. Hatalmas ajándékok Ők nekem az élettől. Az egyikbe szerelmes vagyok, a másik meg olyan szinten kezd a szívembe férkőzni, mintha a sajátom lenne.
És tegnap életem egyik legcsodásabb napját éltem meg Vele. Ugye, aki ismer, az tudja, hogy saját gyermekem nincs, így túl nagy tapasztalatom sincs a "gyerekes napok" tekintetében. Viszont tegnap a Szerelmem kisfiával tölthettem az egész napot, délelőtt a kisbarátjával hármasban, majd délután meg kettesben. Soha nem éltem át ilyet, pláne nem egy 14éves "kisfelnőttel".
Hihetetlen energiákat adott, hihetetlen impulzusokkal bombázott, miközben szívta magába szinte minden szavam, figyelte minden mondatom, mozdulatom, miközben persze jól le is fárasztott, hiszen nem vagyok hozzászokva még az efféle közös programokhoz.
A napjaim egyre boldogabbak, egyre pozitívabban nézek a jövőbe.
Igen, még mindig, továbbra is szerelmes vagyok. Nem szégyen ezt beismerni ország-világ előtt.
De jó nagyon. Ahogy jó volt minden, még január elejéig is. Most talán majdnem ugyanonnan tudjuk folytatni, vagy legalábbis nagyon remélem. És remélem, hogy ez így is marad jó sokáig, mondjuk életem végéig.