Az egyik sír: először kell a blogomra venni a "kollégákat". Igen, amióta blogírásra adtam a fejem, igyekeztem nem minősíteni a munkámhoz kapcsolódókat, mégha távoli a kapcsolat is. De most ez lelökte az ékszíjat nálam.
Azonban mielőtt minősítenék, íme, itt az ominózus médiagyöngyszem:
Már a címe is érdekes. Felvonón ragadt az Aktív stábja Ausztriában. Miközben az anyag a junior világbajnok snowboardos Gyarmati Pankáról és a nem kevésbé tehetséges és sikeres, szintén Schladmingban tanuló/élő Szigeti Viktorról kellene szóljon. Ekkora sikert azonnal kéne világgá kürtölni, nem elbújtatni egy ilyen cím mögé.
Halkan megjegyzem, hogy legalább a hazai snowboardos társadalom szinte pillanatokon belül értesült Panka eredményéről. A hír szájról szájra, fórumokról portálokra járt.
Biztos vagyok benne, hogy ezeknek a tehetséges gyerekeknek legkevésbé az ilyen stílusú hírverésre van szükségük. A riportból az ég világon semmi sem derül ki róluk. Sem a lemondásokról, sem a kemény edzésmunkáról. Ez még bulvár riportnak sem felel meg, hiszen ahhoz valamit, valakit le kellene leplezni. Ha pedig a bemutatás volt a cél, közlöm, nem sikerült. A nézőben ebből annyi marad majd meg, hogy a riporter milyen "beszari" volt a felvonóban. Az edzőtől is csupán egy közhelyes mondat maradt benne, a következő olimpiával kapcsolatban.
Viktort, vagyis Szigit van szerencsém személyesen is ismerni, a szüleivel együtt. A család feladott itthon mindent, hogy odakint élhessenek és támogathassák Szigi előmenetelét, fejlődését. Hihetetlen önfeláldozást láttam, de az a büszkeség, ami a szemükben csillogott, megmutatta nekem, hogy minden pillanatban kárpótolja őket a büszkeségük, hogy a gyerek tehetséges, sikeres.
Panka és Szigi egy sokkal tudatosabb, mint a kortársai idehaza. Ha valakit példaképként kéne állítani a mai fiataloknak, akkor azok ők ketten, hiszen olyan eredményeket érnek el, amilyeneket Európában, vagy a világon is nagyon kevesen.
Erre kellene büszkének lennünk.
És emiatt nevet a másik szemem...