Mert valami hibának kell lennie a rendszerben, hiszen 25 hónapja egyedül tengetem a napjaimat.
Próbálkoztam kétségbe esve, átgondoltan, rámenősen, vagányan, de semmi. Mindenkitől csak az elutasítás. Vagy burkoltan, vagy bele a szemembe.
El sem tudom képzelni, hogy kivel, hol és miként kéne a jövőben. És igazából egyre kevésbé is érdekel.
Furcsa, mert mindeközben egyre több nőnemű barátra/haverra tettem szert, pedig ezt akarom most legkevésbé. Persze mindannyian olyanok, akik benne vannak vmiféle kapcsolatban, tehát semmiképp sem lehetnek potenciális jelöltek.
A munkahely, egy korábbi okból tiltott területté vált, de azért volna, akiért feladnám ezt az álláspontom. De itt sem jutok előbbre, sem nyomulva, sem visszafogottan, sem humorosan, sem komolyan.
Azt hiszem, én már sosem fogom megérteni a női nemet és igent meg úgysem kapok. :-)
De a viccet félretéve: nyomasztó érzés, hogy körülöttem majdnem mindenki többé-kevésbé boldogan éli mindennapjait egy párkapcsolatban, én meg minden este magányosan teszem a fejem a párnámra.
És hiába gondolom végig ezt nap, mint nap, nem jutok semmire.