Persze, némileg lecsillapodtam, a dolgok visszaálltak a "normális" menetükbe, vagyis minden olyan, mint volt, se jobb, se rosszabb.
Illetve beköszöntött az igazi ősz, sajnálatosan maga mögé utasítva a kellemes, késő nyári időjárást. Meglepő volt az érzés, fázni. Pénteken még a Mátraalján jártam, egy kis biciklizés, borkóstolás, majd a segway kipróbálása volt a program. Kikapcsolódásnak jó volt, picit levegőn lenni, megmozgatni magam.
Aztán szombat reggel irány Siófok, ahol meglepően szép idő várt, meg egy ikon fényképezőgép, de máris rohantam vissza Pestre. Így sajnos az őszi Balaton most kimaradt a programból.
Viszont délután bekövetkezett a fagyoskodás, mert a naplementében csodás felhők rajzottak az égen és le kellett mennem a Margithídhoz, hogy megörökítsem őket. Aztán ebből készült 2db HDR fotó (némi utómunka árán), amelyek talán a legtöbb LIKE-ot kapták a facebook-on, az eddigi képeim közül. Ezért máris megérte.
De ettől még minden változatlan, a lelkem továbbra is összetörve, ahogy már hosszú hónapok óta. Semmi sem akar úgy működni a magánéletemben, ahogy szeretném már. És ez most, pláne, hogy ilyen szomorkás idő van odakint, megint elkezdett zavarni. Oda a jókedv, a mosoly, a vidámság.
Nem tudom, mihez kéne kezdenem, de ez egyre kevésbé tetszik már.
Lassan eljutok oda, hogy feladom a "normális kapcsolat"-okba vetett hitem. Illetve általában a kapcsolatokban kezdek csalódni. Nem csak a férfi-nő, hanem a mindenféle emberi kapcsolatokban. Egyre inkább kérdőjeleződik meg bennem a kapcsolatok szükségessége. Minek, ha állandóan csak a fájdalom marad utánuk? Ez így nem fair, hiszen minden erőnket, időnket beáldozzuk, majd csak a fájdalom marad meg és ezt általában az idő sem szépíti meg soha.