Kb azóta vonz a madarak fotózása, mióta komolyabban elkezdtem foglalkozni magával a fotózással. De eddig valahogy nem adta magát a dolog, kivéve egy siófoki kiruccanást, ahol először kerültem vadkacsák, hattyúk és sirályok közelébe, géppel a kezemben. De ez is csak erősítette bennem a vágyat, viszont felmértem a lehetőségeket és talán emiatt is hanyagoltam a témát.
Aztán tavaly karácsonykor láttam Bence "Láthatatlan madárfotós" című sorozatát (azóta még néhányszor), meg pár témába illő előadását.
És valahogy averzióm támadt a dologgal kapcsolatban. Bence gyönyörű képeit összevetve a megteremtett mesterséges környezettel, a beetés, beszoktatás tényével, nekem nagyon nem állt ez össze. Számomra a madarakat természetes környezetükben fotózás volt az egyetlen elfogadható metódus.
Aztán jött az ősz, egyre hűvösebb idő és anyámék kertjében megláttam a cinkék tucatjait, ahogy rájárnak az etetőre. És a Lidl-ben megláttam a "cinkegömb" néven árult eleséget.
Majd egy barátom csinált pár remek képet az erkélyén egy hasonló etetőnél. De én még ekkor is a természetes környezetben akartam megcsinálni ezeket a képeket.
Meg is próbáltam, de ezek nagyon esetlegespillanatok, még egy lombjait vesztett fán sem könnyű megtalálni az ide-oda reppenő apró madarakat, pláne nem fényképezőgéppel a kézben.
És ekkor nyert értelmet a Bence-féle "beetetős módszer".
Kezdtem átlátni, hogy ha komolyabb képeket szeretnék a kis madarakról, akkor bizony meg kell teremteni nekik a helyszínt, hogy legyen lehetőségük 1000x is ugyanoda leszállni.
És kezdetét vette a projekt.
Cinketáp beszerezve.
Az erkélyen használt partvisnyél felszerelve a korlátra, annak a végére lógatva a gömb, lehetőleg úgy, hogy a korlátcsőre leszállva ne érjék el, vagyis rá kelljen szállniuk magára a gömbre.
Kb 3 nap "beetetés" után állandósulni látszottak a vendégeim.
Ekkor ablakpucolás, hiszen kint már nulla fokok szaladgáltak ekkor.
Mivel a nap szinte szembesüt, kell egy vakus derítés is, kicsit oldalról, de ez a Nikon vakurendszerével nem gond.
A gép beállítva, vaku belőve, ablak tiszta, szép idő, madarak jönnek...
De kényelmetlen a statív mögött, a keresőben nézelődni. Hoppá, a gépem már tudja a Live-view-t!
És elvileg össze is köthető a laptoppal, akkor azon tudom nézni is, meg exponálni is, nem kell az ablakon kifelé bámulni órákon át.
És működik!
Azonban a vaku nem tud, csak 1/350-edre villanni, ha infrás távvezérlésen van. Meg a távoli expo is lassú így, hiszen minden lövésnél tükör visszacsuk-felcsap-exponál-visszacsuk-felnyit. Sajnos a Live-view csak így megy.
De emiatt sosem azt a pillanatot kapom le, ami tetszik, hanem késik kb 1mp-et.
Na akkor gondolkodjunk, mi van még a lakásban, amit nem tettem még ki az ablakba?
Igen, van egy videokamerám! Egy miniDV. Ennek a kimenetét rá tudom tenni a tv-re, így nem kell a Live-view. Máris gyorsabb minden.
De máris újabb nehézség: a vaku nem tud elég gyorsan újratölteni. Viszont nincs folyamatos fényű lámpám, ami jó lehetne. Elkezdek LED-es videós lámpákat nézegetni, majd egy akcióban be is szerzek egyet.
Jónak tűnik, de odakint 1fok, ami a 4db AAA-s akkunak nem épp a legideálisabb. Persze, a lámpát ki kell tenni, közel a csalihoz. Próbálkozom, van is 1-2 jó kép, aztán lemerül, marad a napfény, kicsit szemből.
OK, kell egy 220V-os lámpa, lehetőleg valami halogéncsővel. Barkácsáruház honlapja: van 150W-os, kültéri, minimál pénzért.
Beszerez, összerak. De azért biztos, ami biztos, beszerzek egy vakukábelt is, amivel tud nagyon gyors szinkront is a vaku, de ettől még a vaku nem tölt majd gyorsabban, így elsőre marad a halogénes megoldás próbája.
Reggel 2 fok körüli idő, nedves minden, ahogy az előző napi havazás maradéka olvadni kezd.
És pár perccel a lámpa bekapcsolása után (ez is kb fél méterre a csalitól) megjelennek a madarak.
Gép bekapcsol, laptopra ráköt, vezetékes távvezérlőt használok a gyorsabb exponálásért, 42"-os tv-n nézem a kameraképet, az alapján exponálok, a kanapén fekve, mindenféle látható mozgást elrejtve a lakásból. Az exponált képeket azonnal látom a laptopon.
És jönnek szépen sorban: kék- és széncinkék vegyesen. Én meg szinte mozdulatlanul, takaró alatt, egyik kezemben a távkioldó, másikkal böngészek a letöltött képek között. A folyamatos fényű lámpa miatt végre tudok sorozatképeket is készíteni. És ráadásként a lámpa melegénél szárítkoznak az elázott madarak, ami szintén nagyon látványos.
Végül be kellett látnom: igazán profi madárfotókhoz vagy nagyon komoly előkészítés/előkészület szükséges, vagy borzasztóan hosszú, lessátorban eltöltött idő.
De még mindig bennem van a kétkedés, a kérdés: mi a fontosabb, a természetesség, vagy a jól sikerült képek?
Persze, a cinkék azóta is jönnek-mennek, én meg most tavaszig gondoskodni fogok róluk, talán lesz még alkalom elkapni pár képet róluk, amikor már igazán havas lesz minden.