Mármint a blog frissítése ügyében.
Sokminden történt, de igazán számottevő nem, inkább csak próbálok visszarázódni a mindennapokba. Persze, nem nagyon megy.
Túl vagyunk a gyászszertartáson, de még nem volt erőm elmenni a templomba azóta, hogy meglátogassam a "sírt". Azért írom idézőjelben, mert lövésem sincs, hogy ezt pontosan minek is hívják, hiszen Édesapám hamvait egy erzsébeti templom pincéjében kialakított urnasírhelybe helyeztük el.
Közben próbáljuk felmérni az előttünk álló feladatokat, de sajnos Anyu még nem alkalmas a komolyabb munkára, így valószinűleg megvárjuk a hagyatéki eljárás lezárását. Így a tavasz legnagyobb munkája, hogy kipakolni és felszámolni a műhelyt, a gépeket, megpróbálni kidobálni minden felhalmozott szemetet a lakásból és az egész házból. Igen, sajna Apám gyűjtögetett, sokszor teljesen felesleges dolgokat is, ezzel nehezítve meg most mindenki dolgát.
Napok óta próbálom a térdemet összerakni, valamiféle izomgyulladás lehet benne, mert nagyon húzódik, fáj, ha behajlítom. Mozgatni tudom, csak nehezemre esik. Szerencsére járni tudok vele, az nem para. Igyekeznem kell, mert március elejére le van már kötve a szállásom. Igaz, ha nem javul, akkor sem dől össze a világ, majd fotózgatok, pihenek egy hétig.
Az elmúlt hetek némi felpezsdülést hoztak az életemben, de sajnos úgy tűnik, megint nem tartott sokáig. És most nem tudom, hogy mit kéne lépnem, hagyni az egészet, vagy várni, hátha???
