Hogy hogyan is érzem magam? Semmi különös. A héten valaki rákérdezett és nem akarta elhinni, mikor mondtam, hogy napok kérdése és betöltöm. Nem kerek évszám, de ritka, hiszen 2 négyes nem lesz többet.
Szóval, lövésem sincs, ilyenkor mit kéne tenni. A bakancslista talán még kicsit korai, bár évek óta igyekszem valami újat kipróbálni, olyat, ami nem éppen 40+os férfiak mániája. Így kezdtem el hegyetmászni, freestyle snowboardozni, wakeboardozni, kipróbáltam a hullámszörföt, 30év után újra lett gördeszkám. És persze minden pillanatát élvezem ezeknek a próbáknak. De sosem terveztem előre semmit, így most sincs igazán listám, hogy mit kéne még kipróbálni, megcsinálni.
Illetve tegnap óta van, el kell menni a MacchuPicchu-hoz, lehetőleg minél hamarabb. De mondjuk ez már régi terv, csak eddig valahogy elérhetetlennek gondoltam.
Meg az elmúlt hetekben elkezdett izgatni az El Camino. A zarándokút. Nem mintha a megvilágosodást keresném, de talán mégiscsak értékesebbé lennék általa.
Most jelenleg ismét a mának próbálok élni, illetve a holnapnak. Indul a wakeboard tábor újra. Persze, mint egy roki, kb úgy érzem magam. Nem vet szét az erő, a térdeimen alig bírok megállni. Hiába, úgy tűnik, mégiscsak öreszem. Mégha nem is akarok tudomást venni róla.
A ma este azt hiszem leiszom magam, még utoljára 43 évesen...