Nem sűrűn járok LeRoy étterembe, de mivel a Londonból idelátogató ausztrál rokonomat és barátnőit kísérgettem a városban és a hőség elől a lányok inkább a Westend légkondiját választották, ezt választottuk. Nem is volt rossz, sőt, kifejezetten kellemesen csalódtam a helyben.
De nem is ez a lényeg.
A mellettünk lévő asztalnál ült egyedül egy csinos hölgyemény.
Míg vártunk a kajára, néha összeakadt a tekintetünk, 1-1 mosolyváltás. De valahogy nekem túl későn esett le a tantusz. Így aztán sajnos ki is sétált az életemből.
És persze azóta is verem a fejem a falba. Nyilván nem mindennap jár oda Ő sem (mivel nem olyan olcsó hely, hogy a mindennapi ebédre alkalmas legyen), tehát nem sok értelmét látom, hogy ott várjak rá. De ha tehetném, visszaforgatnám az idő kerekét, hogy valamiképpen kontaktusba kerülhessek vele.
Asszem lassan tényleg ideje lenne névjegyet csináltatnom... :(((
