És elindult a vezérhangya a fejemben. Az írásban utaltak rá, hogy simán be lehet menni fotózni, volt, aki modellt is fotózott odabent, ezt én már egy picit kegyeletsértőnek éreztem, de nem is volt ilyesmi a terveim között.
Összeállt a fejemben, hogy ezt én filmre fogom fotózni. Első körben a saját gépeimben gondolkodtam, egy szines és egy fekete-fehér filmmel töltött géppel készültem.
Ám a múlt héten kölcsönkaptam egy Hasselblad gépet, ami maga egy csoda, ráadásként egy spéci, átépített halszemoptikával szerelve kaptam. Érdekes lehetőségeket rejt a masina, így éltem a felajánlással és lecsaptam rá azonnal, így hozva közelebb magamhoz a temetői fotózás időpontját.
Nos, egy hirtelen felindulással, tegnap délben nyakamba kaptam a cuccaimat és nekivágtam.
Persze, a kapu zárva, így felhívtam a megadott számot és természetesen bejutottam.
A gondnok nagyon kedves figura, betessékelt az autómmal a zárt részre, jobb a békesség alapon, majd mondta, hogy ő most nem nagyon ér rá, hogy körbevezessen, de nyugodtan bóklásszak, nézelődjek, de azért felhívta a figyelmem néhány ismertebb ember nyughelyére.
Ahogy távolodtam a bejárati és a ravatalozó épületétől, egyre inkább egy ősfás, kissé dzsungeli hangulat kezdett úrrá lenni rajtam.
A sírok többsége elhanyagolt, évek-évtizedek óta nem látogatott. A kerítések mentén haladva hatalmas sírboltok állnak egymás mellett, mázsás kőtömbök, csodás gránit és márvány építmények. Az állapotuk mint egy maja templom az őserdő közepén, némelyiken látszik, hogy feltörték, kifosztották. Többségüket alaposan kikezdte az idő vasfoga.
Közben egészen hátra értem, ahol a mélységes csöndet csak a néha elhúzó repülők és a szomszédos vasúti sineken közlekedő vonatok törik meg 1-1 pillanatra. A köztes csendben az ember minden apró zörejt hall maga körül. A horrosfilmeken is szocializálódott modern kor emberének kicsit ambivalens érzései támadnak egy temetőben, egyedül... Nem mondom, hogy néha nem fordult meg a fejemben, de azért ilyenkor győz az emberi értelem. Utólag megtudtam, hogy a szomszédos temetőben él egy rókacsalád, ők is rendszeres látogatói ennek a sírkertnek, de vannak "saját" bentlakó állatok is.
Maga a temető inkább hasonlít egy hatalmas, burjánzó erdőre, főleg a közepén, ahol néha alig lehet észrevenni a síremlékeket, mert azok vagy már részben besüppedtek a talajba, vagy benőtte őket a körülöttük élő természet. Meg ezek többsége szinte csak egy kőtábla, mint megtudtam süttői márványból készültek, ami meglehetősen rosszul viseli az időjárás viszontagságait, így gyorsan romlik az állapotuk. Meg persze sok más, nem igazán tartós kőből is készültek gyönyörű emlékhelyek, amik ha nem kapnak pár éven belül állagmegóvást, menthetetlenül tönkremennek, beomlanak, ledőlnek.
A sírhelyek néhol olyan sűrűn vannak egymás mellett, hogy a közéjük nőtt indák, bokrok sűrűjében megközelíthetetlenek már. Ahol nem megfelelő a mázsás kőtömbök alapozása, rendre dőlnek egymásra, vagy teljesen le, rosszabb esetben tönkretéve a mellettük lévőket is.
Sokmindent meséltek a temető történetéről, érdekességeiről, a vandálokról, a jelenleg is látogató családokról, némelyik sír történetéről, érdekességeiről.
Egy életre szóló élmény volt számomra, a közeli jövőben mindenképpen visszalátogatok, akkor már digitális technikával felvértezve. Érdekes, hogy csupán ez a 2 képem készült most digitálisan, azok is telefonnal, de máris vagy féltucat ismerős jelezte, hogy a következő alkalommal szeretne bejönni velem. Úgyhogy most próbálom felderíteni a város másik zsidótemetőit, állítólag a Kozma utcai nagyon látványos és hatalmas, ha engedélyezik ott is a fotózást, hamarosan azt is felkeresem majd.